Manuka méz származik Leptospermum scoparium, egy őshonos cserje/fa, amely évmilliók óta nő Új-Zélandon. Az ország földrajzi elszigeteltségének köszönhetően a manuka növény egyedülálló módon fejlődött ki. Ennek a fának a nektárja képezi az alapját annak a méznek, amelyet ma már világszerte az egyik legkiemelkedőbb fajtaként ismernek el. A manukaméz története azonban messze túlmutat a modern koron.
A māoriak évszázadokon át használták a manuka növényt a mindennapi életben - beleértve a leveleket, a kérget és az olajokat. A ma ismert mézet azonban csak azután lehetett előállítani, hogy 1839-ben mézelő méheket telepítettek Új-Zélandra. Ettől a pillanattól kezdve új hagyomány született: Új-Zéland növényvilágának és a méhészetnek a kombinálása.
Az ezt követő évtizedekben a méhészet a kisüzemi bozótos és mezőgazdasági tevékenységekből hivatásos ágazattá nőtte ki magát. A manukamézet kezdetben egyszerűen "bokorméznek" tekintették, a méhészek és a kutatók azonban fokozatosan felismerték a méz jellegzetes érzékszervi és kémiai profilját. Ez a felismerés megalapozta a későbbi osztályozási rendszereket és minőségi szabványokat.
Hol nő a manuka: változatos tájakon él - a tengerparti pusztáktól a hegyvidékig. A virágzási időszakok és a nektár elérhetősége régiónként és évszakonként változik, ami meghatározza a méhészek betakarítási naptárát.
Az egyedi tulajdonságok felfedezése
Bár a manukamézet már régóta nagyra becsülték, a szisztematikus kutatások csak az 1980-as években kezdődtek. Peter Molan professzor (University of Waikato) mutatta be a koncepciót a Egyedi Manuka faktor (UMF) a Manuka-méz specifikus aktivitásának leírására és a reprodukálható összehasonlítás lehetővé tételére. A kulcs a sok mézre jellemző tulajdonságok (például a peroxiddal kapcsolatos hatások) és a csak a Manukára jellemző tulajdonságok megkülönböztetése volt.
2006-ban, Thomas Henle professzor (TU Dresden) kimutatta, hogy metilglikoxál (MGO) központi szerepet játszik a Manuka profiljában. Ebből származik a MGO rendszer - mennyiségi és megismételhető osztályozási módszer. Később a keretrendszerek nemcsak az MGO-ra, hanem botanikai és kémiai jelölőkre is kiterjedtek.
Ma az új-zélandi kormány által alapított MPI-kritériumok (négy kémiai marker és egy DNS-marker) képezik a tudományos alapot a manukaméz botanikai eredetének objektív meghatározásához. Ez hidat képez a hagyomány, a méhészeti gyakorlat és a laboratóriumi elemzés között.
Miért számít a történelmi tudás
A manukaméz története a természet, a kultúra és a tudomány egyedülálló találkozását mutatja be. A hagyományos māori tudástól a mézelő méhek 19. századi bevezetésén át a modern kutatás úttörőiig - minden egyes fejezet hozzájárult a manukaméz nemzetközi hírnevéhez.
Az MNZ számára ez az örökség létfontosságú. Aláhúzza a hitelesség és a minőség iránti elkötelezettségünket. A hagyományt úgy visszük tovább, hogy kizárólag nyers, egyvirágú Manuka méz és ezt fejlett teszteléssel és minőségbiztosítással kombinálva.
Rövid idővonal
- 1839 előtt - A māori a manuka növényi részeket (levelek, kéreg, olaj) a mindennapi életben és a rituálékban használják.
- 1839 - A mézelő méhek bevezetése Új-Zélandon; az első helyi nektárból előállított manuka méz.
- 19. század vége - 20. század - A méhészet növekedése; a "bokorméz" mint gyűjtőfogalom, fokozatosan differenciálódik a származás szerint.
- 1980-1990-es évek - Molan és munkatársai reprodukálható módszereket és terminológiát (UMF) dolgoznak ki.
- 2006 - Henle azonosítja a metilglioxált (MGO), mint kulcsfontosságú vegyületet; a mennyiségi MGO osztályozás kialakulása.
- Az elmúlt évek - Jogi meghatározások Új-Zélandon: a kémiai markereket és a DNS-elemzést kombináló MPI-keretrendszer.
